Vers
Felrakom az első versem,amivel remélhetőleg megindítom az első hullámokat:)
Mogyorósi Zoltán: Diakép
Szobámban, néma félhomályban ülve,
Bárgyú életem emlékből táplálom,
Poros dobozban nyakig elmerülve,
Ahol megannyi sötétbe zárt álom
Várja, hogy újra napvilágot lásson.
De lélek, melynek kéz nem szabhat utat,
Csak lesi, hogy dobozból előásson
Egy fakult képet. Emlékek közt kutat.
S kupac alján a semmi alá rejtve,
Szemembe bámul egy szürke diakép.
S szemem nem hagyta őt elfelejtve,
Hisz e színtelen kép is meseszép!
Lágy arcvonásaid megmaradtak,
Kivetíti arcod, a képből jövő fény,
Mosolygó szájadat, melyek csókot adtak,
Gyöngéd karod, te csalfa tünemény!
A ligetben egy nyári délutánon,
Szédültünk együtt Ámor mámorától,
S én még most is csak csókodat kívánom.
Hát hogy jutottam tőled ilyen távol?
Visszacsukom a diát, s nem nézem többé.
Bíztatom magam, hogy feledni egyszerű.
Bár elmentél, tudom, sosem válsz köddé;
Ajkam édes lesz, csupán szívem marad keserű.
2007. április 20.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Livcs 2009.10.13. 00:54:11
köszönöm, hogy ezt raktad fel. azt hiszem előkeresem tényleg a régi poros diavetítőt. a gyerekkorommal együtt. és a kis vuk lesz az első. azután a többi száz. köszönöm.
